Ami mostanában foglalkoztat, az még mindig a Diana emlékkoncert. Ez a Tom Jones-os betli, mert én inkább annak könyvelem el, mint sikernek. Bár mindenki erről beszélt, és ez is sikernek titulálható bizonyos körökben. Annuska, mármint a Kelemen, még az ereit is felvágta egy címlap-sztori kedvéért. De az, hogy Tom Jones ezt a majmos nótát adta elő a hercegnő nevével fémjelzet napon... Ezzel persze nem a sikeres brit együttest akarom lehúzni, és a majmosat sem pejoratívan értem. Ez a fiúcsapat végül is két díjat zsebelt be az idei Brit Awards-on, ráadásul a két legfontosabbat: ők lettek az év brit bandája, és az albumuk is a legjobb lett a jelöltek közül. Remélhetőleg ez abban az országban tényleg jelent valamit, nem úgy, mint kishazánkban. Ezt csak azért mondom, mert a magára olyan büszke „Magyarország egyetlen zenecsatornája” is osztogat díjat különböző kategóriákban. De minek? Ahol hisztis tinik elérik, hogy Lola legyen a legjobb női előadó, egy olyan énekesnő előtt, mint Rúzsa Magdi. Enyhén szólva ciki. Mindegy. Remélhetőleg a Brit Awards hozzáértőbb zsűri kezében van, és az Arctic Monkeys méltó arra, amit kapott. Tom Jones mindenesetre az ő malmukra hajtja a vizet, ezzel a kis momentummal az emlékkoncerten. 10 millión felül volt a nézettség Nagy-Britanniában, és még 140 ország közvetítette rajtuk kívül az eseményt. Mi lehet a hírnév a Monkeysnak, ha nem ez?
Aki nem tudná mi volt, és aki ennek értelmében most jött a falvédőről, annak elmondom. Sir Jones az Arctic Monkeys „I Bet You Look Good On The Dancefloor” című dalát énekelte el a Wembleyben. Ez így elsőre gyakorlatilag megemészthetetlen. Kevesen tudják elképzelni lelki szemeik előtt, ahogy a 67 éves lovag, hangsúlyozom: lovag, heves gitárnyűzés közepette ugrálva üvöltözik a színpadon:
„Lefogadom, hogy jól nézel ki a táncparketten
Nem tudom, hogy romantikát keresel vagy
Nem tudom, mit keresel”
Oh! Diana, rád emlékezünk…
Hát azért nem pont így történt, mert át volt hangszerelve, még azt mondom kellemes dalocska lett belőle. De könyörgöm! Hogy néz ki ez a dal ilyen előadásban. Ez szerintem olyan mintha egy Belga számot énekeltetnénk Zsédával. De tényleg!
Tom azt nyilatkozta, hogy nagy Arctic Monkeys fan és ezért gondolta, hogy meglepiből ezt fogja színpadra vinni. Hát meglepődtünk az ziher. Már azt is nehéz emészteni, hogy a hetvenfelé kanyarodó énekes oly mértekben rajong a fiúbandáért, hogy bevállalta ezt a témát. Biztos újra akarja élni a lázadó fiatalságát. Hát nem tündéri? Ez olyan „Nagypapi megint csőnacit húz!” feeling.
Nem tudom mit reagáltak slágerük lenyúlására a tornacipős suhancok (persze semmi rossz felhang a suhancnak), de aki tudja, írja meg nekem. Kíváncsi vagyok. Biztos bőszen dörzsölték a tenyerüket, hogy miközben ők a fotelben ültek, ötórai teájukat hörpölgették, kicsi muffinok kíséretében, egy kecskeszakállas fószer világhírűvé tette a dalukat.
És a többi kortyolgató ladies and lords? Elképzelem, ahogy a konzervatív britek, akik a wimbledoni tenisztornán még a fekete gyógy-tapaszt is fehérre cseréltették a versenyzőkkel, meresztik a szemüket, hogy „Oh, my God! What is this?” Szóval megvolt a heti beszédtéma: „Mi történt a Wembleyben?”, ami így, fociszünet idején jól jön a népnek.
